2. fejezett

 - Az a lány?! D-de hisz őt Olaszországban ismerted meg! - nem hittem a fülemnek. Igazából egész végig azt hittem, hogy azt a csajt kitalálta.
 - Bizony. Mint az előbb is mondtam, apukám diplomata volt, csupán csak 2 hétig voltunk olaszban de az nagyon jó volt. - ölelgette tovább Ebony.
 - Mi most, ha nem baj elmegyünk, van mit bepótolnunk. - mosolygot rám, Marko, s elmentek.
 - Ez meg mi volt? Az a lány? - nézett rám tök értetlen arccal Dotty.
 - Ez az Ebony, megismerte őt Olaszországban. Szerelmesek voltak, sőt vele is csókolózott először! - kezdtem neki a történetnek. - Nagyon jól érezték magukat, de a lány titokzatos okok miatt nem mondta meg a nevét, ő is csak lánynak hívta. Aztán hirtelen eltűnt. -fejeztem be mondandómat, miután az úgynevezett "ez van" arcot vágtam.
 - És ez mikor volt? - nézett rám Esther. Mindannyian furcsálták a történteket, ami végül is jogos, senki sem képzelné ezt el Markoról.
 - 2 éve. Azon a nyáron ment 8.-ba.
S mint egy végszó a vonat megállt, s egy kalauz jött be hozzánk, s figyelmeztetett, hogy most foglaljuk el hálókabinjainkat, s az ülőhelyeket szabadítsuk föl az éjszaka folyamán érkezőknek. Vacsora 8-tól. Zita megmutatta, hogy melyik kabin a miénk. Mint a boxoknál itt is ugyan úgy volt, hogy csak egy vékony folyosó vezet végig a kocsin, s onnan nyílnak az ajtók a szobákra. Belépve két franciaágyat láttunk meg egymással szemben. Igen egyikünk sem örült túlságosan.
 - Bocsi, de az összes hatos foglalt volt, így is épphogy megtaláltam ezt az üres szobát. - vallotta meg Zita. Nem haragudtunk rá, de így az egyik ágyban 3-an kell majd kuporogniuk. - már csak az a kérdés hogy ki lesz az a 3 ember akik összebújva alszanak.
 - Hát az egyik tuti te leszel. Én meg felvállalom. - jelentette ki Dorothy, s el is foglalta a baloldali ágyat. Én a táskáimat az ágynak támasztottam. Egy kis pénzel a zsebemben neki indultam a kajás kocsinak, de nem ez volt a fő szándékom. Megakartam keresni azt a kabint amiben Markoék vannak, no meg persze megtudni, hogy mit csinálnak. Nem vagyok féltékeny típus, de nehogy már egy ilyen lány vegye el tőlem a legjobb barátomat. Elmentem közben WC-re de mikor kiakartam jönni két ismerős hangot hallottam. Dotty és Edward volt. Csak annyit tudtam kivenni, hogy hagyj békén, az régen volt, most már vége! Kész! Szia... Nem tudtam mire venni. De gondoltam, előbb utóbb úgyis elmondja, ha meg nem, akkor velem gyűlik meg a baja. Már majdnem azon voltam, hogy a kabin amit keresek biztos a másik irányba volt, de nem megtaláltam. Az ablak be volt húzva, de egy kis hallgatózás után rájöttem, hogy ezek ott bent veszekednek. Majd hirtelen csönd, s az ajtó kivágódik. Eby az.
  - Mi a baj? - próbálok tudakolódni, de csak egy mogorva  mi közöd van neked hozzá? -t kapok. Hát benézek a szobába. Az ajtóban Marko, s tőle is megkérdezem, hogy mi történt.
 - Gyere be! Elmondom! - behúzott maga után, s az ajtót kulcsra zárta. - Kérlek, ne értsd félre most azt amit mondani fogok!.....

1. fejezett

A bőrőndeimet sietve húztam át a pályaudvaron. Azt a termet kerestem ahol, a mi kis gárdán várakozott. A helyiség üres volt. Már elmentek. Az indulásjelzőben, megláttam a Miami-ba induló járatott. 10 perc felszállásig. Tovább rohantam a becsekkoló pulthoz. Szerencsére ők még nem haladtak át.

 - Már megint késtél mint mindig. - fogadott mosolyogva Dotty. Mellette állt Ester aki szintén csak mosolygott, de látszott, hogy máshol jár az esze. Sam a telefonját nyomkodta míg, Zita éppen az egyik fiúval akart jegyet cserélni hogy ablak mellé kerüljön.

 - Bocsánat, se apa se anya nem volt otthon, a taxis meg késet.  - ezek után én jöttem. A csomagjaimat a futószalagra raktam, a fémcuccokat kipakoltam egy kosárba, s áthaladtam a detektoron. Majd mindent visszakaptam, s indultam a repülőgépre. A csoportunk, összeszorulva álldogált a folyosó előtt.

 - Miért állunk? - ért mögém Sam. Én nem tudtam rá válaszolni, csak megvontam a vállamat, de Angie, az egyik tanár, visszafelé integetett, meg kellett fordulnunk. Ő válaszolt a kérdésre.

 - Baj van a géppel. A következő 5 óra múlva  indul, ezért egy másikkal megyünk, viszont vonatozni fogunk...- mondta boldogan de ezek után eltűnt a mosoly az arcáról. - sokat.

 Tovább indultunk, és egy másik gépre szálltunk fel. Csak 2 órás volt az út, persze ez sem túl rövid, de azért egy 12 órás útnál rövidebb. Sok mindent nem csináltam, csak gondolkoztam magamban, arról, hogy milyen lesz ez a nyár. Külsősök is lesznek, bár nem tudom, hogy ez most jó lesz vagy nem. Miután leszálltunk a gépről, pár óra unalmas várakozás után elindultunk a vonatállomás felé. Bár a repülés rövid volt, a vonat út 18 órás lesz. Vagyis ott kell majd aludnunk.

  - Fanny gyere már! - ordibált nekem Zita. - Jó hely kell, nem akarok idegenekkel egy szobában lenni!

 - Jólvan és egy boxot foglalok, te meg egy háló kabint. - s felrohantunk a vonatra. átvergődtem magam, az étkezőkocsin, majd elértem, a boxokhoz. Gyorsan lefoglaltam egy hatost. Hiába vagyunk öten, nincs ötös ülőhely, hanem csak ugye hatos, emiatt idegenek is beülnek mellénk. Például egyszer egy klubba mentünk, de az másik városban volt, oda menet, egy furcsa szőke csaj állt be mellénk, és tényleg állt. Megkérdezte, hogy hova megyünk, mint kiderült ő is oda... Nem szállt le rólunk.

  Megjöttek a többiek helyet is foglaltunk, én ültem az ajtóhoz legközelebb a szokásos helyemen. Már egy ideje zötyögtünk a tábor felé, amikor Angie jelent meg, mellette egy szőkés barna lány.

 - Ó de jó, itt ugye ez az egy hely szabad. - mutatott az mellettem lévő üres ülésre.

 - Persze, ez üres. - mondom, kicsit bizonytalanul.

 - Az szuper! Ő itt Ebony, külsős, de jövőre ő is a mi gimnáziumunkba fog járni. - majd Angie ott is hagyott minket, Ebony meg helyett foglalt.

 - És te honnan jöttél? - tette fől az első kérdést Sam.

 - Az apukám diplomata, 3 hete jöttünk ide, viszont nagy az esély hogy sokáig maradunk Londonban ezért, most nem magántanuló leszek, hanem rendes iskolába járok.

  Ekkor az üveg ajtón keresztül - ami a folyosóra néz - megláttam Markot. Nagyon jóban vagyunk, de csak barátok. Csak barátok. Elkezdett integetni nekem, de amikor meglátta a jobbomon ülő Ebonyt, neki köszönt.

 - Úristenem, Marko! - ugrott föl az újonc. Szinte kirántotta az ajtót, s ölelgetni kezdte a fiút.

 - Ti honnan ismeritek egymást? - kérdeztem eléggé meglepett arccal.

 - Ő az A lány. - jelentette ki a legnagyobb egyszerűséggel barátom, és én most nem túlzok, hogy szószerint tátva maradt a szám.

Bevezetés

Sziasztok! Én Stefanie Emeralde vagyok! De általában Fanninak szoktak becézni.

Örök gyerek vagyok, de legtöbben ezt szeretik bennem. 16 vagyok. Igazából szemüveges, de a kontaklencsét is hordok. Nem mondom, hogy ezt vagy azt szeretem jobban mind kettőt ugyan annyira. És, hogy mit ne mondjak, igen egy tényleg jól menő családból származom. De ez most nem lényeges. A világ egyik legluxusabb iskolájába járok, és ez az iskola létre hozott egy tábort, hisz ha a szülök gazdagok, akkor biztos elfoglaltak, a gyerekre meg nincs idő. A történetem ebben a táborban kezdődik. Teljesen szabad kezet adnak, nekünk, olyan mintha otthon élnénk, csak a barátnőinkkel. Nekem ők azok

Elizabeth Grabowsky ( Zita )
Talán a legkitartóbb közülünk, habár nehezen áll neki a dolgoknak. Ám kitartósága mellette, rafinált is. Nem pletykás mégis hamar és könnyen informálódik.

Ester Zakowich (Esty)
A fekete bombázó. Legidősebb közülünk, bár ezt egy idegen észre se venné. Mindig a mások gondjaid helyezi előrébb mint a sajátját, nehezen áll ki magáért, de szerencsére erre nincs is gyakran szükség.

Dorothy Meska (Dotty)
A legelszántabb. Neki is mer kezdeni a dolgoknak, és ha törik ha szakad ő véghez is viszi. Ámbár mindig és mindenhol tisztességes módon.

Samanta Klesh (Sam)
A talán legszókimondóbb közülünk. Nem rég a csapatunk tagja, de jóval erősebbek vagyunk. Valahogy, mindig ő húzz ki minket a csávákból, de azt hogy hogyan nem tudom.

De mint mondtam a történetem, még csak most kezdődik!